Napozás és fényvédelem
Kemény, rázós téma, persze nem azért, mintha orvosilag olyan bonyolult lenne, inkább azért mert sok érdekcsoport ütközik meg ezen a területen.
Nézzük, kik az érdekelt felek. Elsőként is Ön, mint magánember, akinek a napozási, fényvédelmi szokásairól tulajdonképpen szó van. Aztán itt vagyunk mi, az elvileg független szakértők, orvosok. Utána jönnek a szolárium tulajdonosok és a fényvédő krém gyártó cégek, de ide sorolhatnám a divat szakmát, barnító krém gyártókat és mindenkit, akinek érdeke fűződik ahhoz, hogy fehérek, vagy éppen barnák legyünk. Miután bemutattuk a szereplőket, kezdődhet a történet.
A bőrünknek az az egyik dolga, hogy megvédjen minket a külső hatásoktól. Az egyik ilyen külső hatás az UV sugárzás. Ez a fénynek egy összetevője a látható komponens és az infravörös mellett.
Az UV sugár is több komponensre bontható: A, B, C.
Az UV-C-t kiszűri a légkör. Ez a legártalmasabb komponens: ha elérte volna a földfelszínt, akkor nem jöhetett volna létre az élet, mert közvetlenül az örökítő anyagot károsítja. Az ózonlyuk kialakulásával ez a komponens is már részben átjut.
Az UV-B komponens az, amely a napfényben éget. Felszínesebben jut a bőrbe, hosszantartó barnaságot és a bőr megvastagodását okozza, így fokozza a bőr természetes fényvédelmi mechanizmusait. Az UV-B aránya a napfényben a déli órákban a legnagyobb.
Az UV-A komponens az, amelyet a szoláriumok sugároznak. Mélyebbre jut a bőrben és gyorsabban kialakuló és elmúló barnaságot okoz, valamint nem vastagítja meg a bőrt, így nem is fokozza a bőr saját fényvédelmét. Az UV-A az, amit leginkább összefüggésbe hoznak a melanoma kialakulásával.
Miért akarunk barnák lenni, lebarnulni?
Voltak korok, amikor a legkisebb bőrpír a gyönyörű fehér bőrön, már az alacsonyabb társadalmi rétegekhez való tartozást jelentette. Így hívták őket: „red neck”, piros nyakúak. Aztán jött Coco Chanel, a divatdiktátor, aki egyik hajóútján lebarnult véletlenül. Megtetszett neki a szín és propagálni kezdte, persze nem gondolva az egészségügyi következményekre. Extremitásként pedig itt van Michael Jackson, aki egyenesen kihipózta magát.
Hogy van ez? Valaki fehér, valaki meg barna akar lenni?
Igen, mindenki aszerint dönt, hogy mit hisz, mit ültettek a fejébe, mit gondol a barna vagy fehér bőrszínről.
A szolárium tulajdonosok, divatdiktátorok barna bőrrel mossák az agyunkat, míg a fényvédő krém gyártók fehér bőrrel. Mindkét tábor tényekre hivatkozik.
Így hát, mindenki aszerint dönt, hogy kinek az információi jutottak el hozzá.
Merre keresgéljem az igazságot?
Tudjuk, olyan, hogy „igazság” nincs. Mindenkinek a saját igaza az igazság, amiről azt hiszi, hogy az. Nem szeretjük, amikor kiderül, amit eddig igaznak hittünk mégsem az, ezért foggal-körömmel ragaszkodunk hiteinkhez. Mégis részben függetlenként leírjuk szakmai véleményünket a napozás, szoláriumozás, fényvédelem kérdéskörben. Elsőként is különbséget kell tenni a fény élménye és a napozás/szoláriumozás között. Az első az, hogy látjuk a napfényt és ez jót tesz a lelkünknek, esetleg szórt fény éri a bőrünket, míg az utóbbi azt jelenti, hogy direkt UV sugárzásnak tesszük ki a bőrünket, legyen az természetes, vagy szolárium.
Milyen pozítív hatásai vannak a fényélménynek?
- pozitív lelki, szellemi hatások, csökkenti a depressziót,
- D-vitamin szintézis (elég napi 10 perc, fedetlen alkarokkal az utcán és elegendő fény ér ahhoz, hogy szükséges D-vitamin mennyiség termelődjön)
Milyen káros hatásai vannak a fényélménynek?
Nincs káros hatása.
Milyen pozitív hatásai vannak a direkt UV sugárnak? (nap/szolárium)
Nincs pozitív hatása. (Itt zárójelben meg kell jegyeznem, hogy bizonyos betegségekben pozitív hatás tapasztalható, ami abból adódik, hogy az UV sugárzás csökkenti a bőr-immunrendszer működését; pl. pikkelysömör kezelése).
Milyen káros hatásai vannak a direkt UV sugárnak? (nap/szolárium)
- bőrrák és melanoma rizikó nő. Az UV sugár károsítja a sejtek örökítő anyagát (DNS),
- ráncosodás. Az UV sugár károsítja a bőr rugalmas rostjait.
- gyulladás. Az UV sugár a bőr gyulladását okozza. A gyulladás duzzanattal (ödéma) jár, ami kissé megfeszíti átmenetileg a bőrt, majd elmúlik. Ez a hatás ideiglenesen lehet kozmetikailag kedvező (elsimulnak a kisebb ráncok), viszont hosszabb távon ördögi kört eredményez,
- csúnya lesz a bőr. Jól látható, hogy azon személyek bőre, akit sok napfény ért, tele van apró barna és/vagy fehér pöttyökkel, foltokkal, értágulatokkal és különböző kinövésekkel.
- a szemek károsodása,
- csökkenti az immunrendszer működését.
Mi a teendő tehát?
Olyan szakértőként, akinek elsősorban a pácienseink bőrének, életének egészsége és a daganatok kialakulásának megelőzése a célja a következőket ajánljuk:
- élvezzük a fény pozitív hatásait, amikor csak tehetjük (fényélmény),
- kerüljük a direkt és tűző UV sugarakat (nap, szolárium),
- különösen a nők nyáron napi kozmetikumként használjanak fényvédő krémet az arcukra, dekoltázsukra, hogy hosszú távon szép maradjon,
- különösen terhes nők használjanak erős fényvédő krémet (SPF 50) az arcukra, dekoltázsukra, hogy elkerüljék a melasma kialakulását (nehezen, vagy egyáltalán nem eltüntethető barna pigmentáció az arc előemelkedő részein),
- amikor mégis tűző napra megyünk, használjunk könnyű ruházatot, sapkát, napszemüveget, és a tűző napnak kitett részeket kenjük be fényvédő krémmel.
Milyen a helyes fényvédelem?
A fényvédelemnek különböző szintjei vannak, minél alacsonyabb szintre érünk, annál kevésbé hatékony. Kezdjük felülről:
1. a direkt és káros UV sugarak kerülése (árnyék),
2. ha nem tudjuk elkerülni a direkt napsugarakat, akkor használjunk fizikai fényvédelmet: ruházat, sapka, napszemüveg. Napjainkban már elérhetőek direkt UV szűrő textíliából készült ruhák is,
3. ha tűző nap és nem fedi ruha sem, akkor használjunk fényvédő krémeket. A fényvédő krémek közül is azokat, amelyekben lehetőleg van fizikai komponens (pl. titánium-dioxid) és kémiai komponens is. Mi szakmai szempontok alapján a svájci DAYLONG termékeit ajánljuk felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.
Van, aki veszélyeztetettebb?
Azok, akik bőrdaganatokra amúgy is veszélyeztetettebbek a fentieket sokkal nagyobb súllyal fontolják meg, mint azok, akik megjelenésük alapján kevésbé rizikósak. Szörnyű látni, amikor egy fehér bőrű, szőke hajú, kék szemű lány, akinek több/sok anyajegye van és közte néhány szabálytalan is, rendszeresen szoláriumba jár a barna bőr mítoszát kergetve. Sokkal inkább ajánljuk Madonna, vagy Nicole Kidman napozási szokásait, akik féltve őrzik bőrük szépségét és mindig pólóban mosolyognak ránk a pletykalapok nyári fotóiról.
Aktuális híreink
- Szűrési eredmény akár 1 héten belül
Elsőbbségi kiértékeléssel. Részletek itt. - Miért nem láthatja meg Ön a korai bőrrákot?
Olvasson tovább itt.
Hogyan gondolkodunk
Legolvasottabb témák
Videó
Rólunk mondták
"Ezúton szeretném megköszönni, amit értem tettek. A gyors válaszukat valamint azt az emberséges és empatikus hozzáállást, amivel Önök segítettek. Külön köszönetet a Doktor Úrnak a gyors műtét intézésében. A m?téttel minden rendben volt, eredményt két hét múlva fogok kapni."
Kívánok Önöknek további sikeres munkát!
Boros Bernadett
Kívánok Önöknek további sikeres munkát!
Boros Bernadett
