Visszajelzések

"A Magyar Köztársaság Kormánya köszönetét fejezi ki Önnek, hogy közreműködött, 2007-2008. évi SZ.É.P. - szűréssel az életért programban. Az Ön támogatásával ország 27 településén 250 000 szűrővizsgálatotvégeztünk el. Több mint 10 000 betegséget sikerült idejében diagnosztizálnunk, és számos életet menthettünk meg. Köszönjük!"

 

Magyar Köztársaság Miniszterelnöke

PDF megtekintése

 

"Köszönettel megkaptuk összefoglalóját a nyár folyamán cégünknél tartott vizsgálatokról. Örömünkre szolgál, hogy a vizsgálatok gyorsan, gördülékenyen és eredményesen zajlottak. Köszönjük kollégái magas színvonalú munkáját. További sikeres működést kívánva."

 

Scheer Sándor (vezérigazgató) - Market Építő Zrt.

PDF megtekintése

 

"Nagyon köszönöm a Melanomamobil orvosainak és munkatársainak, hogy felhívták a figyelmemet erre az elváltozásra, ezzel az életemet mentették meg. További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok."

 

Farkasné Pénzes Ida

 

„A munka mellett törődni kell a kollégák egészségi állapotával is. Nem fontos, hogy a cég maga fizesse a szolgáltatást, sokkal fontosabb, hogy egyáltalán lehetőséget biztosít a kollégáinak. Ez a szolgáltatás azért jó, mert gyors, nem időigényes, és egy olyan részével foglalkozik az emberi testnek, melyre nagyon kevesen fordítanak időt és energiát.”

 

Nagy Mónika, Hewlett Packard

 

"A szolgáltatásukkal nagyon elégedettek voltunk, kollégáik nagyon kedvesek voltak, a felmerülő kérdésekre felkészülten válaszoltak."

 

Kovács Kriszta, British American Tobacco Hungary

 

"Szeretném megköszönni a szűrés lehetőségét! Nagyon alapos és gondos vizsgálat volt, a jelentéssel, amit kipostáztak, pedig nagyon elégedett vagyok. Részletes, mindenre kiterjed a figyelmük, egyszerűen profi."

 

Asztalos Domonkos, Ericsson Magyarország Kft.

 

„Tagjaink részéről egyre nagyobb az igény az olyan megbízható, szakszerű és időben tervezhető vizsgálatokra, amilyet a Melanomamobil is nyújt. Kollégáim nevében elmondhatom, hogy az egészségügyi szűrések szervezése számunkra többet jelent a szakmai feladatok elvégzésénél, hiszen mi magunk is részeseivé váltunk már néhány élet megmentésének.”

 

Mayer Mariann, Postás Egészségpénztár

 

Bejelentkezek most.

 

Aktuális híreink
  • Szűrési eredmény akár 1 héten belül
    Elsőbbségi kiértékeléssel. Részletek itt
  • Miért nem láthatja meg Ön a korai bőrrákot?

    Olvasson tovább itt.

 



Kövessen minket a Facebookon!

Tovább a blogra

video_4
Győri rendelő megnyitója
"Nagyon köszönöm a Melanomamobil orvosainak és munkatársainak, hogy felhívták a figyelmemet erre az elváltozásra, ezzel az életemet mentették meg. További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok."
 
Farkasné Pénzes Ida