Terhesség után ellenőriztessük anyajegyeinket!

Erika, 32 éves páciensünk először kolleganője unszolására 2014. márciusában járt szűrésünkön. Ezután 2015. májusában visszatért kontrollvizsgálatra. Ekkor a háton, derékvonalban levő anyajegyéről elmondta, hogy szülés után megváltozott. Mivel saját maga számára nem volt látható helyen, férje vette észre, hogy furcsa lett.
 
A szűrőorvos javaslatára elsőbbségi leletet kért, mert felmerült melanoma gyanúja.
 
Kiértékelés során az észlelt változás miatt megelőző eltávolítást javasoltunk. A szövettani vizsgálat melanomát igazolt (Clark II., Breslow 0,49 mm).

Terhesség után ellenőriztessük anyajegyeinket!

A képen a háton lévő anyajegy változása látható. Baloldalon a korábbi, jobboldalon a kontroll vizsgálat során készült felvételek tekinthetők meg az anyajegyről.


Hangsúlyozzuk, hogy a terhesség során a hormonváltozás következtében az anyajegyek változásnak indulhatnak, ezért bármilyen elváltozást (új anyajegy megjelenése és/vagy korábbi anyajegy megváltozása, színben, méretben stb.) tapasztal bőrén, mindenképpen javasolt elmenni egy szűrővizsgálatra, ahogyan ezt Erika is megtette.