Szolárium okozta a halálát – 39 évesen halt meg a háromgyermekes édesanya

Bőrrák áttétei miatt halt meg az a háromgyermekes édesanya, aki 16 éves korától kezdve éveken át hetente kétszer égett le a szoláriumban – évekkel később 19 tumor terjedt szét a testében.
 
Donna Ballantyne egészen fiatalon, 16 évesen kezdett el szoláriumba járni. Heti kétszer feküdt egy pénzbedobós, kezelőszemélyzet nélküli szoláriumstúdióba – majd 9 évvel ezelőtt melanómával diagnosztizálták. A háromgyerekes anyuka közel egy évtizedet töltött a betegség elleni harccal, míg végül 39 éves korában elhatalmasodott rajta a rák.
 
Ha visszamehetnék az időben, akkor egyetlen másodpercet sem töltenék szoláriumban. Meg vagyok győződve róla, ha nem szoláriumoztam volna ilyen sokat fiatal koromban, akkor nem kellene most a rák ellen küzdenem” – nyiltakozta Donna 2 évvel ezelőtt.
 
Donna 16 évesen heti kétszer szoláriumozott, egészen 22 éves koráig, amíg férjez nem ment. “Azok a szoláriumok, amelyekben barnultam, még automaták voltak: senki sem volt ott, aki tanácsot adott volna, hogy meddig használjam, vagy felhívja a figyelmemet, hogy mennyire károsak a csövek. Csak be kellett dobnom a pénzt és fekhettem, ameddig akartam. Mivel eléggé világos a bőröm, azt gondoltam, hogy sokkal jobban nézek majd ki, ha napbarnítottra süttetem magam. Számtalanszor fordult elő, hogy rákvörösen jöttem ki a szoláriumból, rengeteg alkalommal megégettem a hátamat és a vállaimat, ami nem zavart, mert tudtam, hogy a leégett bőr később úgyis bebarnul. Voltak ugyan figyelmeztetések felfüggesztve a szoláriumgép mellett, de nem emlékszem, hogy bármelyiken le lett volna írva, hogy rákos lehet tőle az ember.
 
Donna 2002-ben fedezett fel egy pici horzsolásszerű foltot a karján. Az orvosok diagnosztizálták, majd leoperálták a karjáról a melanómát. 2006-ban Donna a karja alatt talált egy újabb daganatot. A sürgősségi operáció nem járt sikerrel, a rák szétterjedt az egész testében. Kemoterápiának kellett alávetnie magát, hogy megpróbálja visszaszorítani a 19 tumort, amelyek átterjedtek a veséjére, gyomrára és a lábaira is. Donnának kihullott a haja, illetve leestek a körmei, és 20 kg-ot fogyott a kezelésektől.
 
Donna családja teljesen összetört, mert kiderült, hogy az összes kezelés teljesen hasztalan volt. Az orvosok azt tanácsolták, Donna élvezze ki az utolsó karácsonyát a 14 éves Dylannel a 12 éves Sophie-val és a 7 éves Leonnal. Édesapja, James Mortimer, így emlékszik vissza az utolsó karácsonyra: “A rák annyira agresszív volt, és gyorsan terjedt, hogy azt mondták, hogy csak hetei vannak hátra, de Donna csak a három gyönyörű gyermekéről tudott beszélni és arról, hogy hogyan fog meggyógyulni azért, hogy a gyerekei ne anya nélkül nőjenek fel.
 
Donna életében fáradhatatlanul kampányolt azért, hogy felhívja a figyelmet a szoláriumok veszélyességére: több mint egymillió fontot teremtett elő egy jótékonysági alapítványnak. “A lányom a szoláriumgépeket okolta és egyetértek vele. Hogyha éppen nem a családjával töltötte az időt, akkor keményen küzdött azért, hogy a fiatalok ne szoláriumozzanak. Ő volt a legbátrabb, legönzetlenebb ember, akit csak ismertem és mindannyian nagyon elkeseredettek vagyunk” – nyilatkozta az édesapa. Donna édesanyja hozzátette: “Pezsgő és szeretetreméltó ember volt, aki sohasem panaszkodott, annak ellenére, hogy min ment keresztül. A lányomnak az volt a mottója, hogy a gyermekiért harcol a rák ellen – és pontosan ezt is tette.
 
Forrás: Life.hu